Minden élő gyülekezetnek van diakóniája

2016. július 02., címkék: szeretetszolgálat, diakónia vasárnapja, diakónia, dani lászló

„A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata. Olyan segítő szolgálat, amelynek alanya Jézus Krisztus és az ő egyháza, tárgya pedig a szenvedő embertárs" – fogalmaz a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatáról szóló törvénye, ami így folytatódik: „Kálvin János Isten igéjéből vette azt a tanítást, amely szerint az igaz egyháznak négy ismertetőjegye van: az ige tiszta hirdetése, a sákramentumok helyes kiszolgálása, a szeretetszolgálat és az egyházfegyelem gyakorlása. Az egyháznak tehát négy állandó tisztségviselője van: lelkész, tanító, diakónus és presbiter." A diakónusok vasárnapján e négy közül a szeretetszolgálat gyülekezetekben megvalósuló gyakorlásáról beszélgetünk Dani László gyülekezeti diakóniai referenssel.

Országos Diakónus Találkozó volt Budapesten

2010. május 18., címkék: Háttér, konferencia, dani lászló, derencsényi zsuzsanna, czibere károly, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz), diakónia

A Szeretetszolgálati Iroda fontosnak tartja a  gyülekezetekben és egyházi intézményekben szolgáló diakónusok, valamint a gyülekezeti diakóniában önkéntesen szolgáló munkatársak  összefogását, együttműködését. Ezért  május 15-én Országos Diakónus Találkozót szervezett Budapesten.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.